Érdekes, hogy bár soha nem terelgettük a Nagyot a fiús játékok felé, ő mégis ösztönösen az autókhoz vonzódik, és a "bőrt" is úgy rúgja, hogy a Tatinak kicsordul a könnye a meghatottságtól.
Imád mindent, aminek kicsi köze is van a "brummákhoz". Jöhetnek a "nínókák" (megkülönböztető jelzéssel ellátott autók), a "bijjókák" (villamosok), a "sihuk" (vonat, hév stb.), no és persze legfőképp a "tersem", azaz versenyautók. Természetesen a kedvenc meséje is a versenyautókról szól.
Már vagy két hónapja a vasárnapi napra készültünk, de neki semmit nem mertünk mondani előre. Jól is tettük, mert a program betegség miatt majdnem elmaradt. A Kicsi szépen elkapott egy mandulagyuszit. Szerencsére ő volt az erősebb, így vasárnap már láztalanul leshette velünk az autókat a Hungaroringen.
A nagy már a parkolóban remegett az izgalomtól, pedig akkor még csak a tereprally kocsik jellegzetes hangját hallotta. Ha nem lett volna tikkasztó hőség, ő akkor is olvadozott volna. :) Életemben nem láttam még ilyen örömöt senki arcán. Még ebédelni sem akart, nehogy lemaradjon valamiről, hiába mondtuk neki, hogy az ebéd idejére a biciklisek foglalták el a pályát.
Azt hiszem, az ilyet hívják életreszóló élménynek. :)
