paradicsomkák 2

Kicsit kezd elmenni a blog kertészkedős irányba, mi? :)

Nos, a szorgos locsolgatásnak és nyirbálásnak megjött az eredménye: az első érett, pirosló paradicsom.

A Nagy napok óta leste-várta, mikor érik meg. Képes volt napjában háromszor is az üvegfalhoz nyomni kicsi orrát, ecsetelve, hogy ha a "pajisz" "pijosz", akkor "lesze" és "enni Jóji, hamm!" Ma este eljött ez a pillanat is. Óvatosan bekúszott a bokrok alá, letépte, megmostuk, és megette. "Mmmmm, fiiinom" volt. :) Biztos, ami biztos, megkérdezte, hogy a zöldeket nem lehet-e megenni. :) Most várja, hogy a következő - már sárgálló - fürtnek is nekieshessen.

Azt hiszem, Hitesemmel mi nem nagyon eszünk a saját koktélparadicsomunkból az idén. :D

Cincike :)

WSR 2010.

Nos, nincs sok mondanivalóm róla. Totális katasztrófa. No, nem maga az esemény, hanem a Nagy reakciója.

Míg csak messziről vagy tv-ből hallgatjuk a "tersem"(=verseny)autókat, imádja, rajong értük. Remeg az izgalomtól ha csak (szigorúan messziről) meghallja a motorberregést.

Na, most üvöltött, mint akit ölnek. Amúgy is riadós mostanában, a szemészeten is megijedt a vinnyogó műszertől, akkor mit is várhattunk egy F1-es motor fülsiketítő zajától.

Szóval idejekorán távoztunk, és a boxutcát sem látogattuk meg.

Sajtos tészta készítése

Ki tudja elmondani a sajtos tészta receptjét?

Tésztát megfőz, leszűr, sajtot lereszel, tejfölt a tésztára rak, tetejét meghinteni sajttal. Ugye milyen egyszerűnek tűnik? DE NEM AZ!!!!

Legalábbis nem nálunk. :) Már ott komplikációk adódnak, hogy tejfölt a tésztára rak. Ezen mozzanat előtt ugyanis a Nagy közli, hogy sajtos tészta fujj, ő tortát akar enni. Tortát. Hát jó. Anyuka elővesz egy tojást, elhabarja a tejföllel, összekeveri a tésztával. Kivajazott tepsi, beletol, sajt a tetejére, be a sütőbe. Aztán igyekszik a Kicsit távol tartani a sütőtől, mert az meg már éhes, és hisztérikusan a sütőajtót rángatja. Aztán ha megpirult a sajt a "torta tetején", közösben fújjuk a falatokat.

Mert a sajtos tésztatorta ezerszer jobb, mint a sajtos tészta. :)

Férfias játékok

Érdekes, hogy bár soha nem terelgettük a Nagyot a fiús játékok felé, ő mégis ösztönösen az autókhoz vonzódik, és a "bőrt" is úgy rúgja, hogy a Tatinak kicsordul a könnye a meghatottságtól.

Imád mindent, aminek kicsi köze is van a "brummákhoz". Jöhetnek a "nínókák" (megkülönböztető jelzéssel ellátott autók), a "bijjókák" (villamosok), a "sihuk" (vonat, hév stb.), no és persze legfőképp a "tersem", azaz versenyautók. Természetesen a kedvenc meséje is a versenyautókról szól.

Már vagy két hónapja a vasárnapi napra készültünk, de neki semmit nem mertünk mondani előre. Jól is tettük, mert a program betegség miatt majdnem elmaradt. A Kicsi szépen elkapott egy mandulagyuszit. Szerencsére ő volt az erősebb, így vasárnap már láztalanul leshette velünk az autókat a Hungaroringen.

A nagy már a parkolóban remegett az izgalomtól, pedig akkor még csak a tereprally kocsik jellegzetes hangját hallotta. Ha nem lett volna tikkasztó hőség, ő akkor is olvadozott volna. :) Életemben nem láttam még ilyen örömöt senki arcán. Még ebédelni sem akart, nehogy lemaradjon valamiről, hiába mondtuk neki, hogy az ebéd idejére a biciklisek foglalták el a pályát.

Azt hiszem, az ilyet hívják életreszóló élménynek. :)

A békesség kedvéért

Sajnos azon emberek táborát gyarapítom, akik bármilyen fokú szájhigiéniai kultúrával is rendelkeznek, időről időre kénytelenek igénybevenni a fogorvosi szolgáltatásokat - és nem csak az éves kontroll alkalmával. Ez be is következett ma, miután hétfőn az egyik fogam tömése úgy döntött, az ő garanciális ideje biza lejárt. Telefon a dokinak, időpontegyeztetés, ma pedig besétáltam a rendelőbe. Némi várakozási idő után - viszonylag gyorsan - be is jutottam. Száj nyit, doki vizslat. Itt bizony röntgen kell. Doki beutal, én áttotyog, vár. Röntgenre be, pár perc múlva irány vissza. Doki nézegeti a fotót, ez a foggyökér bizony gyulladt, kitakarítja, de mielőtt visszatömi, el kell mulasztani a gyulladást, méghozzá orvossággal. Na és itt következett be a történet fordulópontja.

Közlöm vele, hogy a Kicsi még anyatejes, naponta 2x szopik, és baromira nem akarom most elválasztani (fizikai képtelenség, pedig már kóstoltatjuk vele a tehéntejet). A doki szeme kb. kétszeresére kerekedett, a szája meg hápogni kezdett. Hogy hát akkor izé, nem is tudja, mit írjon ki. Tanakodnak az asszisztenssel, végül arra jutnak, hogy kapok egy új időpontot, de közben vagy menjek el a nőgyógyászatra, vagy kérdezzem meg a gyerekorvost. Gondoltam, majd pont a nőgyógyász fogja nekem megmondani, hogy mi jó az egyéves kisgyereknek, de ezt nem kötöttem a fogorvos orrára. Szerencsémre a gyerekdoki rendelési ideje ma egybeesett a fogdokiéval, így gyorsan felhívtam. Ő eldarálta a telefonba a gyermekek által is szedhető gyulladáscsökkentők listáját, amit én gyorsan továbbítottam az asszisztensnek. Ő már itt lefagyott, lepasszolt a dokinak. Újra elsoroltam neki is. Ok, kiírják a receptet, várjam meg kint. Ekkor már kb. ugyanannyi időt töltöttem a "hatóanyag-vadászattal", mint a vizsgálattal és a röntgennel meg a várakozás idővel egybevéve. Ülök a váróban (még jó, hogy vettem újságot útközben az sztk felé), egyszer csak kiront az asszisztens, és kutyafuttában közli, hogy akkor ő most lerohan a gyógyszertárba a gyógyszerészért, mert nem tudják eldönteni a napi dózist. Jó. Konzultáljanak. (Megjegyzem, a mellettem ülő fiatal srác, az utolsó emberke, aki még a dokira várt, ekkor fordult le a székről kínjában.) Pár perc múlva az asszisztens viharzik vissza, nyomában egy fehérköpenyes, cingár muksóval. Vajon miből gondoltam, hogy ő a gyógyszerész? Végül némi újabb tanakodás után arra a következtetésre jutottak, hogy marhára nem mernek kiírni nekem semmi gyulladáscsökkentőt, hanem a drága jó anyatermészetre és az immunrendszeremre bízzák, hátha elvégzik a dolgukat maguktól. Ahogy az asszisztens fogalmazott:

"Jobb a békesség."

Nem tudom, létezik-e a reinkarnáció, de ha igen, én következő életemben egy olyan gyógyszerész szeretnék lenni, aki terhes és szoptatós kismamák részére talál fel használható és hatékony gyógyszereket!!!! Nem csak meggazdagodnék, de imába foglalnák a nevem.

Ebben az életben pedig a homeopátiás szerek listáját bújom, hátha ott találok megoldást erre a problémámra is - mint oly sok másikra. Mert abban nem bízom, hogy a gyulladás szép szóra eltűnik... :)

1 év

A múlt hétvégén tartottuk a Kicsi születésnapját. Rohan az idő.

Egy éve, hogy könyörögtem az orvosnak a fájdalomcsillapítóért. Egy éve, hogy bőgve vártam a burokrepesztést, és hogy legyen már vége ennek az egésznek. Egy éve, hogy végre a kezemben tarthattam a lányom, és megszűnt minden fájdalom. Egy éve, hogy a szívem egy újabb darakája hagyta el a testem.

Ha az ember csak úgy kimondja, rettentő hosszú időnek tűnik egy év, de nekem hihetetlenül gyorsan eltelt. A Nagy lassan óvodás korba kerül, a Kicsi pedig jár, beszél, egyedül eszik-iszik nemsokára. Pedig még csak most tanultam meg, hogyan is kell fürdetni egy újszülött csecsemőt. :)

Tanulság: az öregedés folyamata meggyorsul, ha szülővé válsz. :)

A torta egyébként a női triumvirátus összefogásának eredménye: anyósom sütötte a tortalapot, a krém az én munkám, a gyönyörű rózsákat pedig az édesanyám készítette pillecukorból. (Megjegyzés: legnagyobb sajnálatomra ott felejtettem a maradék pillecukrot anyciéknál.)

Miss Beverly Hills

Miss Beverly Hills megeszik egy banánt :)

Én kis kertész leány vagyok...

...palántákat locsolgatok.

Hű, de sok idő eltelt a legutóbbi írásom óta! Húsvét, amikor elfelejtettem lefotózni a gyönyörű hidegtálat, szavazás, családlátogatás, meg miegyebek. Valahogy mindig csináltam valamit. Igazából most is, mert ugye fut a paradicsomnevelés-projekt, meg a Nagyot szoktatjuk le a pelenkáról. Ma nagyon ügyes volt, egyszer sem csurgott be a gatyóba semmi, és a nagydolgot is a bilibe intézte. Igaz, még nem mondhatnám, hogy szól, inkább figyelmeztetjük, és akkor ráül, de már legalább nem tiltakozik olyan élesen. :) Bizakodom, hogy mire négy hét múlva látogatjuk a nagyszülőket, már szobatiszta lesz a fiatalúr.

A másik nagy újság, hogy a Kicsi lassan egyedül jár. Billegve, esve bár, de 1-2 lépés már megy neki, és élvezi is. A keménytalpú cipőt már nem annyira, de aki 11 hónaposan már sétálni akar, az viselje a következményeket!

Süti-süti pék...

A hétvégén nagyon sütős hangulatban voltam. Tegnap a máglyarakás, ma pedig sajtos pogácsa. A tévénk haldokolt már egy ideje, és hát ha megmurdel, ugyan mi a fenén néznék a "sziszákat" (Macskarisztokraták), "Hakkot" (Frakk), no és a "bummákat" (Verdák). Hitesem kollégája szerencsére ért az ilyesmihez, és pár óra alatt frissült, életképes állapotban kaptuk vissza a csodadobozt. A kedves kolléga alkohollal nem él, az édes sütiket nem szereti, maradt tehát a pogácsa.

Nem vagyok egy gyakorlott sós süti sütő, ezért előkaptam az ősrégi recepteskönyvemet, ami még a nagymamámé volt. Szerencsére nem kellett csalódnom, bár az alapanyagokat kicsit megváltoztattam, az itthon fellelhető dolgok fényében.

A végeredmény magáért beszélt, a Nagy kétmarékkal tömte befelé. :)

Ó-ó, kakaó

Hetek óta küzdünk a Naggyal. Amióta elvettem tőle a cumisüveget, egyre kevesebb kakaót ivott, aztán már kategorikusan elutasította, sőt, a sajtot, joghurtot és ilyesféléket is. Erőst kétségbe estem, hiszen egy alig több, mint két éves kiskrapeknak még bizony jócskán szüksége van a kalciumra. Mindenhogy próbáltuk kicselezni, kérlelni. Végül megállapodtunk némi ivójoghurtban és tujeje-ben (ami a túró rudi fedőneve). Aztán tegnap este történt valami furcsa: a tej-sztrájkolós kijelentette, hogy szomjas, és kakaót kér. Meg is itta az utolsó cseppig, igaz, szívószállal. És ma reggel újra! Csak lestem. Remélem, szépen visszaszokik.

A gyerekek jobban csinálják...

Miért van az, hogy míg én tegnap majd két órát szenvedtem a lakás takarításával, a Kicsi röpke fél perc alatt felmosta a fél nappalit, lemosta a szekrénysort és a kisasztalt, és mindezt negyed pohár vízzel????

Copfos macska :)

Tánci-tánci

Tegnap újra elkezdtem a hastáncot, közel 3 év kihagyás után. Hú, hogy mennyire jól esett! Féltem tőle, hogy majd kegyetlen izomlázam lesz, ahogy annak idején, mikor először elkezdtem, de most valahogy nem, pedig jól megdolgozott minket a tanár.

Kata szomszédosném vett rá, itt a közeli művelődési központban tartja egy kedves csajszi, minden pénteken.

A gyerekeket hites urainkra hagytuk, mi meg jót szórakoztunk. Szerencsére a Kisebbik sem keresett, pedig tartottam tőle, de még csak nem is keresett. Úgy tűnik, engedélyezve van részükről is a kikapcsolódás.

Tetszett az óra, egyelőre úgy néz ki, az én ízlésemnek való. Az előző tanárt azért hagytam ott, mert nem a szórakozásról és a tanulásról szólt az egész, hanem a versenyről, és a kevésbé tehetségesek kicikizéséről. Itt szerencsére senkit nem néznek ki, ha kicsit nehezebben tanul, mindenkit szívesen látnak. Ez jó, mert ahogy elnézem, a legtöbbünknek puszta kikapcsolódás ez a tánc, nem pedig komoly tanulás. Kiélhetjük magunkat, kikapcsoljuk az agyunk, és csak a testünkre figyelünk (ami nem árt néha, lásd az én fájós gerincem).

Végre

Végre eljutottam odáig lustaságomban, hogy feltöltöttem a képeket a fényképezőgépről!!!! Volt is mit, mert esemény az volt bőven.

Egyrészt a Nagy pörgött ezerrel felújítás közben, mindenhol ott akart lenni, pakolt, létrát mászott, vízvezetéket szerelt.

Másrészt pedig a Kicsi úgy döntött, sebességet vált a mozgásfejlődésben. Lassan azt figyeljük, mikor kezd el járni. Hites Uram a hétvégén lentebb is szereli az ágyát, mert a múltkor arra mentem be a gyerekszobába, hogy a Kicsi térdel az ágy sarkában, és könyököl kifelé. Ahhoz képest, hogy két hónapja még alig forgott, igencsak tisztességesen belehúzott a hölgyemény.

Ma egyik szomszédasszony-barátosnémmal válogattuk a kinőtt kisruhákat, jó volt nosztalgiázni. Imádtam az összes pici rugdalózót, nadrágot, na meg legfőképpen imádom azok (ex)tartalmát. Néha belegondolok, hogy az ember élete mennyire megváltozik a gyermekvállalás után, mégis milyen természetesnek vesszük... Belőlem is szinte átmenet nélkül lett éretlen kamaszlányból felnőtt nő, majd néhány év múlva felelősségteljes anyuka, ráadásul duplán! Most úgy érzem, a (nem is olyan távoli) munkába való visszaállás lesz radikális változás. Pedig már várom. Jó itthon lenni, de vágyom már a gyakoribb felnőtt társaságra, és hogy másfajta alkotó munkát is végezhessek, mint a gyermekeim lelkének formálása. Persze lehet, hogy két - munkában eltöltött - nap után majd visszasírom a "gondtalan" éveket... :)

Egyébként sütit kellene sütni... meg jól esne egy hajvágás is... (Hites mindjárt kiborul)

Felújítás a köbön

Hát rég éreztem magam ilyen fáradtnak! Egész nap forogtam-pörögtem, mint az a bizonyos elemes nyuszi, és észre sem vettem. Délben megérkezett a pasi, aki a garanciális javításokat csinálja a lakásban, és este vagy fél hatig szinte meg sem állt. Én meg a keze alá dolgoztam, na meg igyekeztem leszedni róla a Nagyot. Egész nap ott sündörgött az ipse körül, ő is szerelt, pakolt, dolgozott. Le is fényképeztem őket, csak fel kellene tölteni a képet a gépre.

Elképesztő, hogy akárhová nyúlt a pasi, mindenhol talált valami gixert. Dühöngtem is egy sort, meg hálát adtam az égnek, hogy legalább most egy jó szakit fogtunk ki. (vagy inkább nem iszom előre a medve bőrére...)

Mindenesetre a mosogató csapja most olyan dolgokra képes, amire újkorában sem, az ajtók már nem nyikorognak, és az ablak mellett sem süvít a szél. Talán a gyerekszoba ablakának sarka sem fog tovább repedni, emberkénk ugyanis meglelte az okát.

Elgondolkodtató, hogy vajon megéri ez a kivitelezőnek? Vagy abban reménykedtek, hogy a hanyag munka és a silány anyagok majd nem derülnek ki? Inkább nem hergelem az agyam ilyesmin.

Jobb lesz, ha most megfürdetem a rongylábaimat, és bedőlök az ágyba, mert holnap nyolckor mát kezdjük is a műszakot. A szaki a glettelést, én meg a gyerekek távoltartását, mielőtt ők is nyakig merülnek a kulimászban...

Esti elmélkedések

Azon gondolkoztam, hogy vajon hány férfi és nő csinálja ebben a pillanatban ugyanazt, mint én. Ül a laptoppal vagy a könyvvel a gyerek szobájában egy fotelben, és vár. Vár arra, hogy elaludjon az imádott, és ő meg mehessen fürödni, tv-t nézni, vagy bármit. Bámulja a gyereket, és csak mélázik, gyönyörködik....

A Nagy fürdetése ma kicsit komplikált volt. Hajat vágtunk, és amilyen ügyesen tűrte eddig bármikor kicsiny kis élete során, most olyannyira üvöltött, rúgkapált, tiltakozott. Sikerült végül, de azért fodrásztanulónak nem vennének fel. Rám is rám férne már egy kis fodrászolló, de most megint a "növesztem a hajam" fázisban vagyok. Aztán majd persze jön egy roham, levágatom, a Hites meg a szívéhez kap titkon. De azért megdicséri az új frizkót. Szemtől szembe mindig megdicséri. :)

Élet a matén túl...

Ma reggel az ébresztőóra hangjára keltünk. Más családokban ez megszokott dolog lehet, de mi már hetek óta ingázunk a gyerekek szobája és az ágyunk között. Most viszont egész éjjel aludt mindkettő, meglepő módon. A Nagy mondjuk átjött hozzám, amint az apjuk elment dolgozni, de a Kicsi hozta a szokásos fél 8-at. Ő mondjuk ritkán kel fel éjjelente, inkább a Nagy az, aki folyton értünk kiabál.

Szóval ma megtörtént a csoda.... A nagyszülők rendesen lefárasztották a gyerkőcöket, a hóesés meg befejezte a munkát.

Ma reggel hallottam egy jó kis beszólást (ébren voltam tehát eljutott a tudatomig): "Kaptunk egy képeslapot az agyadtól. Azt írja, élvezi a nyaralást!" :)))))