1 év

A múlt hétvégén tartottuk a Kicsi születésnapját. Rohan az idő.

Egy éve, hogy könyörögtem az orvosnak a fájdalomcsillapítóért. Egy éve, hogy bőgve vártam a burokrepesztést, és hogy legyen már vége ennek az egésznek. Egy éve, hogy végre a kezemben tarthattam a lányom, és megszűnt minden fájdalom. Egy éve, hogy a szívem egy újabb darakája hagyta el a testem.

Ha az ember csak úgy kimondja, rettentő hosszú időnek tűnik egy év, de nekem hihetetlenül gyorsan eltelt. A Nagy lassan óvodás korba kerül, a Kicsi pedig jár, beszél, egyedül eszik-iszik nemsokára. Pedig még csak most tanultam meg, hogyan is kell fürdetni egy újszülött csecsemőt. :)

Tanulság: az öregedés folyamata meggyorsul, ha szülővé válsz. :)

A torta egyébként a női triumvirátus összefogásának eredménye: anyósom sütötte a tortalapot, a krém az én munkám, a gyönyörű rózsákat pedig az édesanyám készítette pillecukorból. (Megjegyzés: legnagyobb sajnálatomra ott felejtettem a maradék pillecukrot anyciéknál.)

Süti-süti pék...

A hétvégén nagyon sütős hangulatban voltam. Tegnap a máglyarakás, ma pedig sajtos pogácsa. A tévénk haldokolt már egy ideje, és hát ha megmurdel, ugyan mi a fenén néznék a "sziszákat" (Macskarisztokraták), "Hakkot" (Frakk), no és a "bummákat" (Verdák). Hitesem kollégája szerencsére ért az ilyesmihez, és pár óra alatt frissült, életképes állapotban kaptuk vissza a csodadobozt. A kedves kolléga alkohollal nem él, az édes sütiket nem szereti, maradt tehát a pogácsa.

Nem vagyok egy gyakorlott sós süti sütő, ezért előkaptam az ősrégi recepteskönyvemet, ami még a nagymamámé volt. Szerencsére nem kellett csalódnom, bár az alapanyagokat kicsit megváltoztattam, az itthon fellelhető dolgok fényében.

A végeredmény magáért beszélt, a Nagy kétmarékkal tömte befelé. :)