Süti-süti pék...

A hétvégén nagyon sütős hangulatban voltam. Tegnap a máglyarakás, ma pedig sajtos pogácsa. A tévénk haldokolt már egy ideje, és hát ha megmurdel, ugyan mi a fenén néznék a "sziszákat" (Macskarisztokraták), "Hakkot" (Frakk), no és a "bummákat" (Verdák). Hitesem kollégája szerencsére ért az ilyesmihez, és pár óra alatt frissült, életképes állapotban kaptuk vissza a csodadobozt. A kedves kolléga alkohollal nem él, az édes sütiket nem szereti, maradt tehát a pogácsa.

Nem vagyok egy gyakorlott sós süti sütő, ezért előkaptam az ősrégi recepteskönyvemet, ami még a nagymamámé volt. Szerencsére nem kellett csalódnom, bár az alapanyagokat kicsit megváltoztattam, az itthon fellelhető dolgok fényében.

A végeredmény magáért beszélt, a Nagy kétmarékkal tömte befelé. :)

Máglyarakás, amibe nem kontárkodott bele Murphy

Murphy és az anyós

Azt szokták mondani, hogy ha az anyós a közelben van, tutira van valami gixer: elrontod a kaját, a legnagyobb kupiban toppan be stb.

Nos, úgy látszik, ma Murphy is szabadságon van. Anyósom pár napja nálunk van vendégségben, és olyan mennyei máglyarakást sikerült rittyentenünk...

Persze azért a fényképezőgépben megint lemerültek az elemek. :) Csak reménykedek, hogy mire feltöltenek, még marad a 3 kis tepsi valamelyikéből.

9 tojás (egyet megevett főzve tegnap a Kicsi, ezért nem 10) sárgája 9 fakanálnyi cukorral (plusz némi vaníliás cukor), bele jócskán tej. Nem ártott volna némi reszelt citromhéj is, de az nem volt itthon. Annyi lé lett belőle, ami 10 szikkadt, felkarikázott kiflit kicsit átitatott. Vajazott tepsibe nyomkodtuk, bőven meghintettük darált, cukrozott dióval, erre került házi málnalekvár, nagyszemű mazsolta, tetejére szeletelt alma, majd fahéj. Alufóliával takarva 20-30 percet sült, 180 fokon, alsó légkeverésen. Ezután fólia le, tepsi vissza, míg a 10 tojásfehérjét ízlés szerinti mennyiségű cukorral, és némi citromlével felverte anyósom. Rásimította a habot az almára, a sütőt pedig levettük 80-100 fokra, felső légkeverésre.

Kétszer szedett mindenki. :D

Kirándultunk

Esős-szeles csúnya idő lévén séta helyett a tropicariumot választottuk. Volt sok "hú" meg "ha" a Nagy részéről, a Kicsi a vízcsobogástól kb. az első 5 percben elaludt.

Ó-ó, kakaó

Hetek óta küzdünk a Naggyal. Amióta elvettem tőle a cumisüveget, egyre kevesebb kakaót ivott, aztán már kategorikusan elutasította, sőt, a sajtot, joghurtot és ilyesféléket is. Erőst kétségbe estem, hiszen egy alig több, mint két éves kiskrapeknak még bizony jócskán szüksége van a kalciumra. Mindenhogy próbáltuk kicselezni, kérlelni. Végül megállapodtunk némi ivójoghurtban és tujeje-ben (ami a túró rudi fedőneve). Aztán tegnap este történt valami furcsa: a tej-sztrájkolós kijelentette, hogy szomjas, és kakaót kér. Meg is itta az utolsó cseppig, igaz, szívószállal. És ma reggel újra! Csak lestem. Remélem, szépen visszaszokik.

A tészta bosszúja

Gondoltam, jó lesz vacsira egy kis zöldséges-csirkehúsos tészta, egy kanálka tejföllel és egy csipet chilivel. A tészta viszont másképp gondolta. Az egyik pillanatban még vígan öntöttem a szűrőbe a forró vízzel együtt, a másikban meg már méterrel arrébb, ordítozva ugráltam, és téptem le magamról a melegítőalsót. Szerencsére Hites ekkor ért haza, és segített távolt tartani a gyerekeket a forró létől, és még a romokat is feltakarította. Most rövidgatyában ülök, lekenve, bekötözve. Remélem, gyorsan gyógyul majd a - nem is olyan kicsi - seb.

Tanulság: egyedül többet nem szűrök le tésztát!

A gyerekek jobban csinálják...

Miért van az, hogy míg én tegnap majd két órát szenvedtem a lakás takarításával, a Kicsi röpke fél perc alatt felmosta a fél nappalit, lemosta a szekrénysort és a kisasztalt, és mindezt negyed pohár vízzel????