Én kis kertész leány vagyok...

...palántákat locsolgatok.

Hű, de sok idő eltelt a legutóbbi írásom óta! Húsvét, amikor elfelejtettem lefotózni a gyönyörű hidegtálat, szavazás, családlátogatás, meg miegyebek. Valahogy mindig csináltam valamit. Igazából most is, mert ugye fut a paradicsomnevelés-projekt, meg a Nagyot szoktatjuk le a pelenkáról. Ma nagyon ügyes volt, egyszer sem csurgott be a gatyóba semmi, és a nagydolgot is a bilibe intézte. Igaz, még nem mondhatnám, hogy szól, inkább figyelmeztetjük, és akkor ráül, de már legalább nem tiltakozik olyan élesen. :) Bizakodom, hogy mire négy hét múlva látogatjuk a nagyszülőket, már szobatiszta lesz a fiatalúr.

A másik nagy újság, hogy a Kicsi lassan egyedül jár. Billegve, esve bár, de 1-2 lépés már megy neki, és élvezi is. A keménytalpú cipőt már nem annyira, de aki 11 hónaposan már sétálni akar, az viselje a következményeket!

Murphy és az anyós

Azt szokták mondani, hogy ha az anyós a közelben van, tutira van valami gixer: elrontod a kaját, a legnagyobb kupiban toppan be stb.

Nos, úgy látszik, ma Murphy is szabadságon van. Anyósom pár napja nálunk van vendégségben, és olyan mennyei máglyarakást sikerült rittyentenünk...

Persze azért a fényképezőgépben megint lemerültek az elemek. :) Csak reménykedek, hogy mire feltöltenek, még marad a 3 kis tepsi valamelyikéből.

9 tojás (egyet megevett főzve tegnap a Kicsi, ezért nem 10) sárgája 9 fakanálnyi cukorral (plusz némi vaníliás cukor), bele jócskán tej. Nem ártott volna némi reszelt citromhéj is, de az nem volt itthon. Annyi lé lett belőle, ami 10 szikkadt, felkarikázott kiflit kicsit átitatott. Vajazott tepsibe nyomkodtuk, bőven meghintettük darált, cukrozott dióval, erre került házi málnalekvár, nagyszemű mazsolta, tetejére szeletelt alma, majd fahéj. Alufóliával takarva 20-30 percet sült, 180 fokon, alsó légkeverésen. Ezután fólia le, tepsi vissza, míg a 10 tojásfehérjét ízlés szerinti mennyiségű cukorral, és némi citromlével felverte anyósom. Rásimította a habot az almára, a sütőt pedig levettük 80-100 fokra, felső légkeverésre.

Kétszer szedett mindenki. :D

A gyerekek jobban csinálják...

Miért van az, hogy míg én tegnap majd két órát szenvedtem a lakás takarításával, a Kicsi röpke fél perc alatt felmosta a fél nappalit, lemosta a szekrénysort és a kisasztalt, és mindezt negyed pohár vízzel????

Otthon, édes otthon

Végre újra itthon vagyunk. Már fulladtam a légkörtől, ami a nagyszülőknél volt. Sok volt az egy hét, a gyásszal tetézve. Lassan a gyerekek is visszatérnek a rendes kerékvágásba, nem ártana végre egy nyugodt éjszaka. A Kicsi az első estét végigüvöltötte, alig sikerült elaltatni. A második már könnyebben ment, akkor Hites karjában szórakozott egy pár percet, majd ágybakéredzkedett. Össze kellene szednem magam, befejezni a takarítást, és társaik. Jön a következő feladat, az adóbevallások. Az enyémet elkészíti a cégem, de a férjeméknél ezt nem vállalták. Illetve de, a könyvelőcég, de olyan áron, hogy majd hanyatt estem. Na azért ennyit nem fizetek a lustaságomért, inkább megcsinálom. Meg még elvileg pár kollégájának is, megkértek rá, én meg bevállaltam. Nem árt egy kicsit szoktatnom az agyam a nem háztartásbeli/gyermeknevelési gondolatokhoz is, ha vissza akarok térni a munkához az ősszel.

Végre

Végre eljutottam odáig lustaságomban, hogy feltöltöttem a képeket a fényképezőgépről!!!! Volt is mit, mert esemény az volt bőven.

Egyrészt a Nagy pörgött ezerrel felújítás közben, mindenhol ott akart lenni, pakolt, létrát mászott, vízvezetéket szerelt.

Másrészt pedig a Kicsi úgy döntött, sebességet vált a mozgásfejlődésben. Lassan azt figyeljük, mikor kezd el járni. Hites Uram a hétvégén lentebb is szereli az ágyát, mert a múltkor arra mentem be a gyerekszobába, hogy a Kicsi térdel az ágy sarkában, és könyököl kifelé. Ahhoz képest, hogy két hónapja még alig forgott, igencsak tisztességesen belehúzott a hölgyemény.

Ma egyik szomszédasszony-barátosnémmal válogattuk a kinőtt kisruhákat, jó volt nosztalgiázni. Imádtam az összes pici rugdalózót, nadrágot, na meg legfőképpen imádom azok (ex)tartalmát. Néha belegondolok, hogy az ember élete mennyire megváltozik a gyermekvállalás után, mégis milyen természetesnek vesszük... Belőlem is szinte átmenet nélkül lett éretlen kamaszlányból felnőtt nő, majd néhány év múlva felelősségteljes anyuka, ráadásul duplán! Most úgy érzem, a (nem is olyan távoli) munkába való visszaállás lesz radikális változás. Pedig már várom. Jó itthon lenni, de vágyom már a gyakoribb felnőtt társaságra, és hogy másfajta alkotó munkát is végezhessek, mint a gyermekeim lelkének formálása. Persze lehet, hogy két - munkában eltöltött - nap után majd visszasírom a "gondtalan" éveket... :)

Egyébként sütit kellene sütni... meg jól esne egy hajvágás is... (Hites mindjárt kiborul)

Felújítás a köbön

Hát rég éreztem magam ilyen fáradtnak! Egész nap forogtam-pörögtem, mint az a bizonyos elemes nyuszi, és észre sem vettem. Délben megérkezett a pasi, aki a garanciális javításokat csinálja a lakásban, és este vagy fél hatig szinte meg sem állt. Én meg a keze alá dolgoztam, na meg igyekeztem leszedni róla a Nagyot. Egész nap ott sündörgött az ipse körül, ő is szerelt, pakolt, dolgozott. Le is fényképeztem őket, csak fel kellene tölteni a képet a gépre.

Elképesztő, hogy akárhová nyúlt a pasi, mindenhol talált valami gixert. Dühöngtem is egy sort, meg hálát adtam az égnek, hogy legalább most egy jó szakit fogtunk ki. (vagy inkább nem iszom előre a medve bőrére...)

Mindenesetre a mosogató csapja most olyan dolgokra képes, amire újkorában sem, az ajtók már nem nyikorognak, és az ablak mellett sem süvít a szél. Talán a gyerekszoba ablakának sarka sem fog tovább repedni, emberkénk ugyanis meglelte az okát.

Elgondolkodtató, hogy vajon megéri ez a kivitelezőnek? Vagy abban reménykedtek, hogy a hanyag munka és a silány anyagok majd nem derülnek ki? Inkább nem hergelem az agyam ilyesmin.

Jobb lesz, ha most megfürdetem a rongylábaimat, és bedőlök az ágyba, mert holnap nyolckor mát kezdjük is a műszakot. A szaki a glettelést, én meg a gyerekek távoltartását, mielőtt ők is nyakig merülnek a kulimászban...