paradicsomkák 2

Kicsit kezd elmenni a blog kertészkedős irányba, mi? :)

Nos, a szorgos locsolgatásnak és nyirbálásnak megjött az eredménye: az első érett, pirosló paradicsom.

A Nagy napok óta leste-várta, mikor érik meg. Képes volt napjában háromszor is az üvegfalhoz nyomni kicsi orrát, ecsetelve, hogy ha a "pajisz" "pijosz", akkor "lesze" és "enni Jóji, hamm!" Ma este eljött ez a pillanat is. Óvatosan bekúszott a bokrok alá, letépte, megmostuk, és megette. "Mmmmm, fiiinom" volt. :) Biztos, ami biztos, megkérdezte, hogy a zöldeket nem lehet-e megenni. :) Most várja, hogy a következő - már sárgálló - fürtnek is nekieshessen.

Azt hiszem, Hitesemmel mi nem nagyon eszünk a saját koktélparadicsomunkból az idén. :D

:)

Boldog születésnapot Szerelmem!

home made régészet

Anyumék ma kicsit nosztalgiáztak: Mami házában lepattogzott a falról a festék egy darabon, és előkerült egy török basa, akit még valószínűleg én pingáltam oda huszonakárhány éve. Azt ígérte, lefényképezik, mert nagyon kíváncsi vagyok rá! :D

Cincike :)

Megint gazok

Mostanában elég sokat foglalkozom a - némi eufemizmussal - minikertnek nevezhető erkélyünkkel.

A paradicsomok hatalmasak, már a játszótérről is termetes bokornak látszik a két cserépnyi növény.

Az apró kis termések a termetes levelek közt megbújva lapulnak itt-ott, remélem, nemsokára pirosas árnyalatra cserélik jelenleg kicsit unalmas zöld kosztümjüket. A friss színekről egyelőre csak a tömegesen nyíló sárga virágaik gondoskodnak.

Több növény is igyekszik idecsalogatni a beporzó rovarokat, a fehér vitorlavirág már hervadófélben, egy másik szobanövény, aminek nem tudom a nevét, lassan nyitogatja a bimbóit, és az ötlevélkéjű vadszőlőn is láttam már, hogy készülődik bevonzani a méheket.

Közelgő "emlékezz, hogy mennyire öregszel" napom alkalmából kaptam Hitesemtől és anyai Nagyimtól 1-1 klematiszt, jövő ilyenkor már szép árnyékot vetnek az üvegfal előtt, mérséklendő ezt a dögmeleget. Sajnos viráguk még nincs, remélem, hamarosan bontogatják.

Az utolsó virágos növényem mai szerzemény: lila csilipaprika. Igazi élmény lesz, ha az íze is olyan fantasztikus, mint a külleme.

paradicsomkák

:) Kicsi is, zöld is, de a miénk!!!!

WSR 2010.

Nos, nincs sok mondanivalóm róla. Totális katasztrófa. No, nem maga az esemény, hanem a Nagy reakciója.

Míg csak messziről vagy tv-ből hallgatjuk a "tersem"(=verseny)autókat, imádja, rajong értük. Remeg az izgalomtól ha csak (szigorúan messziről) meghallja a motorberregést.

Na, most üvöltött, mint akit ölnek. Amúgy is riadós mostanában, a szemészeten is megijedt a vinnyogó műszertől, akkor mit is várhattunk egy F1-es motor fülsiketítő zajától.

Szóval idejekorán távoztunk, és a boxutcát sem látogattuk meg.

Sajtos tészta készítése

Ki tudja elmondani a sajtos tészta receptjét?

Tésztát megfőz, leszűr, sajtot lereszel, tejfölt a tésztára rak, tetejét meghinteni sajttal. Ugye milyen egyszerűnek tűnik? DE NEM AZ!!!!

Legalábbis nem nálunk. :) Már ott komplikációk adódnak, hogy tejfölt a tésztára rak. Ezen mozzanat előtt ugyanis a Nagy közli, hogy sajtos tészta fujj, ő tortát akar enni. Tortát. Hát jó. Anyuka elővesz egy tojást, elhabarja a tejföllel, összekeveri a tésztával. Kivajazott tepsi, beletol, sajt a tetejére, be a sütőbe. Aztán igyekszik a Kicsit távol tartani a sütőtől, mert az meg már éhes, és hisztérikusan a sütőajtót rángatja. Aztán ha megpirult a sajt a "torta tetején", közösben fújjuk a falatokat.

Mert a sajtos tésztatorta ezerszer jobb, mint a sajtos tészta. :)

Férfias játékok

Érdekes, hogy bár soha nem terelgettük a Nagyot a fiús játékok felé, ő mégis ösztönösen az autókhoz vonzódik, és a "bőrt" is úgy rúgja, hogy a Tatinak kicsordul a könnye a meghatottságtól.

Imád mindent, aminek kicsi köze is van a "brummákhoz". Jöhetnek a "nínókák" (megkülönböztető jelzéssel ellátott autók), a "bijjókák" (villamosok), a "sihuk" (vonat, hév stb.), no és persze legfőképp a "tersem", azaz versenyautók. Természetesen a kedvenc meséje is a versenyautókról szól.

Már vagy két hónapja a vasárnapi napra készültünk, de neki semmit nem mertünk mondani előre. Jól is tettük, mert a program betegség miatt majdnem elmaradt. A Kicsi szépen elkapott egy mandulagyuszit. Szerencsére ő volt az erősebb, így vasárnap már láztalanul leshette velünk az autókat a Hungaroringen.

A nagy már a parkolóban remegett az izgalomtól, pedig akkor még csak a tereprally kocsik jellegzetes hangját hallotta. Ha nem lett volna tikkasztó hőség, ő akkor is olvadozott volna. :) Életemben nem láttam még ilyen örömöt senki arcán. Még ebédelni sem akart, nehogy lemaradjon valamiről, hiába mondtuk neki, hogy az ebéd idejére a biciklisek foglalták el a pályát.

Azt hiszem, az ilyet hívják életreszóló élménynek. :)

A békesség kedvéért

Sajnos azon emberek táborát gyarapítom, akik bármilyen fokú szájhigiéniai kultúrával is rendelkeznek, időről időre kénytelenek igénybevenni a fogorvosi szolgáltatásokat - és nem csak az éves kontroll alkalmával. Ez be is következett ma, miután hétfőn az egyik fogam tömése úgy döntött, az ő garanciális ideje biza lejárt. Telefon a dokinak, időpontegyeztetés, ma pedig besétáltam a rendelőbe. Némi várakozási idő után - viszonylag gyorsan - be is jutottam. Száj nyit, doki vizslat. Itt bizony röntgen kell. Doki beutal, én áttotyog, vár. Röntgenre be, pár perc múlva irány vissza. Doki nézegeti a fotót, ez a foggyökér bizony gyulladt, kitakarítja, de mielőtt visszatömi, el kell mulasztani a gyulladást, méghozzá orvossággal. Na és itt következett be a történet fordulópontja.

Közlöm vele, hogy a Kicsi még anyatejes, naponta 2x szopik, és baromira nem akarom most elválasztani (fizikai képtelenség, pedig már kóstoltatjuk vele a tehéntejet). A doki szeme kb. kétszeresére kerekedett, a szája meg hápogni kezdett. Hogy hát akkor izé, nem is tudja, mit írjon ki. Tanakodnak az asszisztenssel, végül arra jutnak, hogy kapok egy új időpontot, de közben vagy menjek el a nőgyógyászatra, vagy kérdezzem meg a gyerekorvost. Gondoltam, majd pont a nőgyógyász fogja nekem megmondani, hogy mi jó az egyéves kisgyereknek, de ezt nem kötöttem a fogorvos orrára. Szerencsémre a gyerekdoki rendelési ideje ma egybeesett a fogdokiéval, így gyorsan felhívtam. Ő eldarálta a telefonba a gyermekek által is szedhető gyulladáscsökkentők listáját, amit én gyorsan továbbítottam az asszisztensnek. Ő már itt lefagyott, lepasszolt a dokinak. Újra elsoroltam neki is. Ok, kiírják a receptet, várjam meg kint. Ekkor már kb. ugyanannyi időt töltöttem a "hatóanyag-vadászattal", mint a vizsgálattal és a röntgennel meg a várakozás idővel egybevéve. Ülök a váróban (még jó, hogy vettem újságot útközben az sztk felé), egyszer csak kiront az asszisztens, és kutyafuttában közli, hogy akkor ő most lerohan a gyógyszertárba a gyógyszerészért, mert nem tudják eldönteni a napi dózist. Jó. Konzultáljanak. (Megjegyzem, a mellettem ülő fiatal srác, az utolsó emberke, aki még a dokira várt, ekkor fordult le a székről kínjában.) Pár perc múlva az asszisztens viharzik vissza, nyomában egy fehérköpenyes, cingár muksóval. Vajon miből gondoltam, hogy ő a gyógyszerész? Végül némi újabb tanakodás után arra a következtetésre jutottak, hogy marhára nem mernek kiírni nekem semmi gyulladáscsökkentőt, hanem a drága jó anyatermészetre és az immunrendszeremre bízzák, hátha elvégzik a dolgukat maguktól. Ahogy az asszisztens fogalmazott:

"Jobb a békesség."

Nem tudom, létezik-e a reinkarnáció, de ha igen, én következő életemben egy olyan gyógyszerész szeretnék lenni, aki terhes és szoptatós kismamák részére talál fel használható és hatékony gyógyszereket!!!! Nem csak meggazdagodnék, de imába foglalnák a nevem.

Ebben az életben pedig a homeopátiás szerek listáját bújom, hátha ott találok megoldást erre a problémámra is - mint oly sok másikra. Mert abban nem bízom, hogy a gyulladás szép szóra eltűnik... :)

1 év

A múlt hétvégén tartottuk a Kicsi születésnapját. Rohan az idő.

Egy éve, hogy könyörögtem az orvosnak a fájdalomcsillapítóért. Egy éve, hogy bőgve vártam a burokrepesztést, és hogy legyen már vége ennek az egésznek. Egy éve, hogy végre a kezemben tarthattam a lányom, és megszűnt minden fájdalom. Egy éve, hogy a szívem egy újabb darakája hagyta el a testem.

Ha az ember csak úgy kimondja, rettentő hosszú időnek tűnik egy év, de nekem hihetetlenül gyorsan eltelt. A Nagy lassan óvodás korba kerül, a Kicsi pedig jár, beszél, egyedül eszik-iszik nemsokára. Pedig még csak most tanultam meg, hogyan is kell fürdetni egy újszülött csecsemőt. :)

Tanulság: az öregedés folyamata meggyorsul, ha szülővé válsz. :)

A torta egyébként a női triumvirátus összefogásának eredménye: anyósom sütötte a tortalapot, a krém az én munkám, a gyönyörű rózsákat pedig az édesanyám készítette pillecukorból. (Megjegyzés: legnagyobb sajnálatomra ott felejtettem a maradék pillecukrot anyciéknál.)

50.

Isten éltessen sokáig drága anyukám!

Miss Beverly Hills

Miss Beverly Hills megeszik egy banánt :)

Én kis kertész leány vagyok...

...palántákat locsolgatok.

Hű, de sok idő eltelt a legutóbbi írásom óta! Húsvét, amikor elfelejtettem lefotózni a gyönyörű hidegtálat, szavazás, családlátogatás, meg miegyebek. Valahogy mindig csináltam valamit. Igazából most is, mert ugye fut a paradicsomnevelés-projekt, meg a Nagyot szoktatjuk le a pelenkáról. Ma nagyon ügyes volt, egyszer sem csurgott be a gatyóba semmi, és a nagydolgot is a bilibe intézte. Igaz, még nem mondhatnám, hogy szól, inkább figyelmeztetjük, és akkor ráül, de már legalább nem tiltakozik olyan élesen. :) Bizakodom, hogy mire négy hét múlva látogatjuk a nagyszülőket, már szobatiszta lesz a fiatalúr.

A másik nagy újság, hogy a Kicsi lassan egyedül jár. Billegve, esve bár, de 1-2 lépés már megy neki, és élvezi is. A keménytalpú cipőt már nem annyira, de aki 11 hónaposan már sétálni akar, az viselje a következményeket!

Süti-süti pék...

A hétvégén nagyon sütős hangulatban voltam. Tegnap a máglyarakás, ma pedig sajtos pogácsa. A tévénk haldokolt már egy ideje, és hát ha megmurdel, ugyan mi a fenén néznék a "sziszákat" (Macskarisztokraták), "Hakkot" (Frakk), no és a "bummákat" (Verdák). Hitesem kollégája szerencsére ért az ilyesmihez, és pár óra alatt frissült, életképes állapotban kaptuk vissza a csodadobozt. A kedves kolléga alkohollal nem él, az édes sütiket nem szereti, maradt tehát a pogácsa.

Nem vagyok egy gyakorlott sós süti sütő, ezért előkaptam az ősrégi recepteskönyvemet, ami még a nagymamámé volt. Szerencsére nem kellett csalódnom, bár az alapanyagokat kicsit megváltoztattam, az itthon fellelhető dolgok fényében.

A végeredmény magáért beszélt, a Nagy kétmarékkal tömte befelé. :)

Máglyarakás, amibe nem kontárkodott bele Murphy

Murphy és az anyós

Azt szokták mondani, hogy ha az anyós a közelben van, tutira van valami gixer: elrontod a kaját, a legnagyobb kupiban toppan be stb.

Nos, úgy látszik, ma Murphy is szabadságon van. Anyósom pár napja nálunk van vendégségben, és olyan mennyei máglyarakást sikerült rittyentenünk...

Persze azért a fényképezőgépben megint lemerültek az elemek. :) Csak reménykedek, hogy mire feltöltenek, még marad a 3 kis tepsi valamelyikéből.

9 tojás (egyet megevett főzve tegnap a Kicsi, ezért nem 10) sárgája 9 fakanálnyi cukorral (plusz némi vaníliás cukor), bele jócskán tej. Nem ártott volna némi reszelt citromhéj is, de az nem volt itthon. Annyi lé lett belőle, ami 10 szikkadt, felkarikázott kiflit kicsit átitatott. Vajazott tepsibe nyomkodtuk, bőven meghintettük darált, cukrozott dióval, erre került házi málnalekvár, nagyszemű mazsolta, tetejére szeletelt alma, majd fahéj. Alufóliával takarva 20-30 percet sült, 180 fokon, alsó légkeverésen. Ezután fólia le, tepsi vissza, míg a 10 tojásfehérjét ízlés szerinti mennyiségű cukorral, és némi citromlével felverte anyósom. Rásimította a habot az almára, a sütőt pedig levettük 80-100 fokra, felső légkeverésre.

Kétszer szedett mindenki. :D

Kirándultunk

Esős-szeles csúnya idő lévén séta helyett a tropicariumot választottuk. Volt sok "hú" meg "ha" a Nagy részéről, a Kicsi a vízcsobogástól kb. az első 5 percben elaludt.

Ó-ó, kakaó

Hetek óta küzdünk a Naggyal. Amióta elvettem tőle a cumisüveget, egyre kevesebb kakaót ivott, aztán már kategorikusan elutasította, sőt, a sajtot, joghurtot és ilyesféléket is. Erőst kétségbe estem, hiszen egy alig több, mint két éves kiskrapeknak még bizony jócskán szüksége van a kalciumra. Mindenhogy próbáltuk kicselezni, kérlelni. Végül megállapodtunk némi ivójoghurtban és tujeje-ben (ami a túró rudi fedőneve). Aztán tegnap este történt valami furcsa: a tej-sztrájkolós kijelentette, hogy szomjas, és kakaót kér. Meg is itta az utolsó cseppig, igaz, szívószállal. És ma reggel újra! Csak lestem. Remélem, szépen visszaszokik.

A tészta bosszúja

Gondoltam, jó lesz vacsira egy kis zöldséges-csirkehúsos tészta, egy kanálka tejföllel és egy csipet chilivel. A tészta viszont másképp gondolta. Az egyik pillanatban még vígan öntöttem a szűrőbe a forró vízzel együtt, a másikban meg már méterrel arrébb, ordítozva ugráltam, és téptem le magamról a melegítőalsót. Szerencsére Hites ekkor ért haza, és segített távolt tartani a gyerekeket a forró létől, és még a romokat is feltakarította. Most rövidgatyában ülök, lekenve, bekötözve. Remélem, gyorsan gyógyul majd a - nem is olyan kicsi - seb.

Tanulság: egyedül többet nem szűrök le tésztát!

A gyerekek jobban csinálják...

Miért van az, hogy míg én tegnap majd két órát szenvedtem a lakás takarításával, a Kicsi röpke fél perc alatt felmosta a fél nappalit, lemosta a szekrénysort és a kisasztalt, és mindezt negyed pohár vízzel????

Copfos macska :)

Tánci-tánci

Tegnap újra elkezdtem a hastáncot, közel 3 év kihagyás után. Hú, hogy mennyire jól esett! Féltem tőle, hogy majd kegyetlen izomlázam lesz, ahogy annak idején, mikor először elkezdtem, de most valahogy nem, pedig jól megdolgozott minket a tanár.

Kata szomszédosném vett rá, itt a közeli művelődési központban tartja egy kedves csajszi, minden pénteken.

A gyerekeket hites urainkra hagytuk, mi meg jót szórakoztunk. Szerencsére a Kisebbik sem keresett, pedig tartottam tőle, de még csak nem is keresett. Úgy tűnik, engedélyezve van részükről is a kikapcsolódás.

Tetszett az óra, egyelőre úgy néz ki, az én ízlésemnek való. Az előző tanárt azért hagytam ott, mert nem a szórakozásról és a tanulásról szólt az egész, hanem a versenyről, és a kevésbé tehetségesek kicikizéséről. Itt szerencsére senkit nem néznek ki, ha kicsit nehezebben tanul, mindenkit szívesen látnak. Ez jó, mert ahogy elnézem, a legtöbbünknek puszta kikapcsolódás ez a tánc, nem pedig komoly tanulás. Kiélhetjük magunkat, kikapcsoljuk az agyunk, és csak a testünkre figyelünk (ami nem árt néha, lásd az én fájós gerincem).

haj-ajj...

Nem is meséltem, hogy levágattam a hajam! (Jó rövidre, jegyzi meg most csendesen valószínűleg a Hitesem, de hát az ő ötlete volt, hogy ha már úgyis arra járunk, ugorjak be Mónihoz)

Nem kell megijedni, semmiféle lelki válságban nem szenvedek, ami idáig vezetett volna. Ismerem a városi legendát, miszerint egy nő akkor vált frizurát, ha valamilyen magánéleti problémája van. Szerintem ez hülyeség. Életemben egyszer mentem fodrászhoz ilyen okból. Haldokló kapcsolatom utálta a rövid hajat. Móni szerint mint valami fúria rontottam be hozzá, és parancsoltam rá, hogy "Vágd le! Vágd le azonnal!" Az eset "tragikusan komoly" voltát azzal lehet a legjobban jellemezni, hogy pár hét múlva már Hitesemet boldogítottam(?). :)

Szóval nálam ez a hajmizéria csak dili, néha bekattanok, és olyankor változtatni kell valamit a fejemen. Régebben a színét váltogattam, most a formáját. Móni rettenetesen tudott nekem örülni, mikor egyik hónapban sötétvörös loboncot akartam, a következőben meg már világosat. Ez utóbbit nagyon nehezen tudtuk elérni, a hajam juszt sem akart engedelmeskedni, itt-ott ragaszkodott néhány tincs a mahagónihoz. Nagyon nehezen jutottunk el a rézvörös árnyalathoz. Egy-két hónapig bírtam is türtőztetni magam, de aztán egy alkalommal, mikor épp fésülte a hajam Móni, a tükörbe néztem, és megjegyeztem, talán mégis jobban szeretném, ha visszafestene sötétvörösre. Móni a nyakamra csúsztatta a kezeit, és csendesen ennyit mondott: "Nem szeretnéd... :)

amikor Murpy dolgozik...

Mosolyogva olvastam ma egy barátosném oldalán, ahogy azon morgolódott, a fényképezőgépben pont a legrosszabbkor merült le az elem. Erről eszembe jutott, hogy talán nem ártana a mi gépünkről is letölteni végre a képeket. Rádugom a gépre a kütyüt, otthagyom, had dolgozzon. Pár perc múlva, mikor ránézek, mi fogad? A képeket nem lehetett beimportálni. Nézem, mi a hiba. Hát nem lemerültek az elemek???? :)

Otthon, édes otthon

Végre újra itthon vagyunk. Már fulladtam a légkörtől, ami a nagyszülőknél volt. Sok volt az egy hét, a gyásszal tetézve. Lassan a gyerekek is visszatérnek a rendes kerékvágásba, nem ártana végre egy nyugodt éjszaka. A Kicsi az első estét végigüvöltötte, alig sikerült elaltatni. A második már könnyebben ment, akkor Hites karjában szórakozott egy pár percet, majd ágybakéredzkedett. Össze kellene szednem magam, befejezni a takarítást, és társaik. Jön a következő feladat, az adóbevallások. Az enyémet elkészíti a cégem, de a férjeméknél ezt nem vállalták. Illetve de, a könyvelőcég, de olyan áron, hogy majd hanyatt estem. Na azért ennyit nem fizetek a lustaságomért, inkább megcsinálom. Meg még elvileg pár kollégájának is, megkértek rá, én meg bevállaltam. Nem árt egy kicsit szoktatnom az agyam a nem háztartásbeli/gyermeknevelési gondolatokhoz is, ha vissza akarok térni a munkához az ősszel.

Mama

Az elmúlt napokban rengeteg dolog történt, miközben esélyem sem volt gép elé ülni. Vagy talán kedvem. Ez a hónap nagyon nem úgy kezdődött, ahogy kellett volna. Kirándulást terveztünk, állatkertbe, vagy hasonló helyre, ehelyett utaztunk, rohangáltunk, idegeskedtünk, gyászoltunk.

Igen, sajnos az utóbbiban is részünk volt.

Hitesem nagymamája évek óta küszködött a rákkal. Emlékszem, az esküvőnkkor paróka volt rajta, akkor kapta az első kemoterápiás kezelést. Azóta eltelt öt év. Néhány napja anyósom telefonált, hogy a Mama rosszul van, kórházba vitték, mert folyton elvesztette az eszméletét, nem jól reagált a kezelésekre. Akkor még nem mentünk, mert attól féltünk megijesztjük vele. Minden nap hívtuk, igyekeztünk biztatni. Múlt hét hétfőn este még beszélt a Naggyal meg Hitesemmel, aztán az éjjel kómába zuhant, és nem is kelt fel többé, pénteken itthagyott minket.

Nem tudom, melyik a rosszabb, hirtelen elveszíteni valakit, vagy a kínzó várakozás, és a tudat, hogy a sorsot nem változtathatod meg. Az orvos tehetetlen, te pedig reménykedsz, áltatod magad, próbálsz nem gondolni rá.

A legfájdalmasabb az egészben az, hogy egyszerűen hihetetlen. Ahogy álltam az ágyánál, egyszerűen nem értettem, hogy az életerős Mama, aki szinte vasból van, mindent kibír és mindent túlél, aki éveken keresztül visszaverte a gyilkos kór támadásait, most legyengülve, magatehetetlenül fekszik, és elviszi a tüdőgyulladás.

Csak annak örülök, hogy a gyerekek még túl kicsik ahhoz, hogy felfogják, mekkora veszteség érte őket. Sajnos így nem is fognak emlékezni rá, de legalább nem éri akkora fájdalom őket, mint engem, mikor az én Dédim ment el. A Nagy talán sejt valamit, ma is kérdezte, hogy apa a dédihez ment-e. Amíg a kórházban volt, rettentő ideges volt, folyton meg akarta látogatni, vagy telefonálni szeretett volna, aztán péntek óta napokig semmi. Tegnap kezdte újra, nem tudom, mit mondok majd neki, ha kiveri a balhét, hogy ő akkor is dédizni akar. Remélem, ez nem következik be.

Végre

Végre eljutottam odáig lustaságomban, hogy feltöltöttem a képeket a fényképezőgépről!!!! Volt is mit, mert esemény az volt bőven.

Egyrészt a Nagy pörgött ezerrel felújítás közben, mindenhol ott akart lenni, pakolt, létrát mászott, vízvezetéket szerelt.

Másrészt pedig a Kicsi úgy döntött, sebességet vált a mozgásfejlődésben. Lassan azt figyeljük, mikor kezd el járni. Hites Uram a hétvégén lentebb is szereli az ágyát, mert a múltkor arra mentem be a gyerekszobába, hogy a Kicsi térdel az ágy sarkában, és könyököl kifelé. Ahhoz képest, hogy két hónapja még alig forgott, igencsak tisztességesen belehúzott a hölgyemény.

Ma egyik szomszédasszony-barátosnémmal válogattuk a kinőtt kisruhákat, jó volt nosztalgiázni. Imádtam az összes pici rugdalózót, nadrágot, na meg legfőképpen imádom azok (ex)tartalmát. Néha belegondolok, hogy az ember élete mennyire megváltozik a gyermekvállalás után, mégis milyen természetesnek vesszük... Belőlem is szinte átmenet nélkül lett éretlen kamaszlányból felnőtt nő, majd néhány év múlva felelősségteljes anyuka, ráadásul duplán! Most úgy érzem, a (nem is olyan távoli) munkába való visszaállás lesz radikális változás. Pedig már várom. Jó itthon lenni, de vágyom már a gyakoribb felnőtt társaságra, és hogy másfajta alkotó munkát is végezhessek, mint a gyermekeim lelkének formálása. Persze lehet, hogy két - munkában eltöltött - nap után majd visszasírom a "gondtalan" éveket... :)

Egyébként sütit kellene sütni... meg jól esne egy hajvágás is... (Hites mindjárt kiborul)

Felújítás a köbön

Hát rég éreztem magam ilyen fáradtnak! Egész nap forogtam-pörögtem, mint az a bizonyos elemes nyuszi, és észre sem vettem. Délben megérkezett a pasi, aki a garanciális javításokat csinálja a lakásban, és este vagy fél hatig szinte meg sem állt. Én meg a keze alá dolgoztam, na meg igyekeztem leszedni róla a Nagyot. Egész nap ott sündörgött az ipse körül, ő is szerelt, pakolt, dolgozott. Le is fényképeztem őket, csak fel kellene tölteni a képet a gépre.

Elképesztő, hogy akárhová nyúlt a pasi, mindenhol talált valami gixert. Dühöngtem is egy sort, meg hálát adtam az égnek, hogy legalább most egy jó szakit fogtunk ki. (vagy inkább nem iszom előre a medve bőrére...)

Mindenesetre a mosogató csapja most olyan dolgokra képes, amire újkorában sem, az ajtók már nem nyikorognak, és az ablak mellett sem süvít a szél. Talán a gyerekszoba ablakának sarka sem fog tovább repedni, emberkénk ugyanis meglelte az okát.

Elgondolkodtató, hogy vajon megéri ez a kivitelezőnek? Vagy abban reménykedtek, hogy a hanyag munka és a silány anyagok majd nem derülnek ki? Inkább nem hergelem az agyam ilyesmin.

Jobb lesz, ha most megfürdetem a rongylábaimat, és bedőlök az ágyba, mert holnap nyolckor mát kezdjük is a műszakot. A szaki a glettelést, én meg a gyerekek távoltartását, mielőtt ők is nyakig merülnek a kulimászban...

Esti elmélkedések

Azon gondolkoztam, hogy vajon hány férfi és nő csinálja ebben a pillanatban ugyanazt, mint én. Ül a laptoppal vagy a könyvvel a gyerek szobájában egy fotelben, és vár. Vár arra, hogy elaludjon az imádott, és ő meg mehessen fürödni, tv-t nézni, vagy bármit. Bámulja a gyereket, és csak mélázik, gyönyörködik....

A Nagy fürdetése ma kicsit komplikált volt. Hajat vágtunk, és amilyen ügyesen tűrte eddig bármikor kicsiny kis élete során, most olyannyira üvöltött, rúgkapált, tiltakozott. Sikerült végül, de azért fodrásztanulónak nem vennének fel. Rám is rám férne már egy kis fodrászolló, de most megint a "növesztem a hajam" fázisban vagyok. Aztán majd persze jön egy roham, levágatom, a Hites meg a szívéhez kap titkon. De azért megdicséri az új frizkót. Szemtől szembe mindig megdicséri. :)

Élet a matén túl...

Ma reggel az ébresztőóra hangjára keltünk. Más családokban ez megszokott dolog lehet, de mi már hetek óta ingázunk a gyerekek szobája és az ágyunk között. Most viszont egész éjjel aludt mindkettő, meglepő módon. A Nagy mondjuk átjött hozzám, amint az apjuk elment dolgozni, de a Kicsi hozta a szokásos fél 8-at. Ő mondjuk ritkán kel fel éjjelente, inkább a Nagy az, aki folyton értünk kiabál.

Szóval ma megtörtént a csoda.... A nagyszülők rendesen lefárasztották a gyerkőcöket, a hóesés meg befejezte a munkát.

Ma reggel hallottam egy jó kis beszólást (ébren voltam tehát eljutott a tudatomig): "Kaptunk egy képeslapot az agyadtól. Azt írja, élvezi a nyaralást!" :)))))

Apa kezdődik....

Annyian nyüstöltek már, hogy blogoljak én is.. hát kérem szépen, tessék, itt vagyok!!!!

Hogy mennyit fogok írogatni, az már más kérdés. Néha csak úgy dől belőlem a szó, máskor meg hallgatok hetekig, mint a kuka.

Puszi!

Veni